The Space Invaders – In search of lost time

Ma este találtam rá a GOG.com-on egy – éppen akciós, most csak 2.29€-ba kerülő – filmre, amelyben néhány olyan, 30-as, 40-es éveikben járó gyűjtőt szólaltatnak meg, akik a régi arcade gépekre specializálódtak. Ők még a 80-as években, gyerekként ezekkel a játékokkal játszottak (már amikor idejük és pénzük engedte), és miután felnőttek, szerették volna életük ezen részét valamilyen formában megőrizni.

Az arcade-gyűjtés egy érdekes hobbi, hiszen egy ilyen szerkezet nem annyi helyet foglal, mint mondjuk egy ZX-81 vagy egy C64, így ha valaki ilyen hűtő méretű cuccokat szeretne otthon tárolni, akkor igencsak szüksége lesz a helyre. Tapasztalatból tudom, hogy a helyhiány már a kis gépeknél is gondot jelent, így rossz abba belegondolni, hogy mekkora hely kell, ha valakinek 80-100 ilyen szekrényszerű játékgépe van a kollekciójában. Általában tele van a lakás, az alagsor, de van olyan is, aki az ismerősök ismerősének a garázsában tárolja azokat a gépeket, amelyek nála már nem férnek el. Arról nem is beszélve, hogy nem minden feleség tolerálja ezt a fajta hobbit, bár van olyan is, aki teljes mértékben támogatja élete párját 🙂

poster_space_invaders

A film jó, látszik, hogy a megszólaltatott emberek mind rokonlelkek, és ráadásként sok régi játékból láthatunk részleteket. Összességében nekem nagyon tetszett. Egyetlen hátránya a dolognak, hogy nincs hozzá magyar felirat (szerencsére angol van), de ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, akit érdekel a retró számítástechnika ezen fejezete.

A film és a hozzá tartozó feliratok itt érhetők el:

http://www.gog.com/movie/the_space_invaders_in_search_of_lost_time

 

6.Szegedi Retroszámítógép, Video és Kvarcjáték Kiállítás beszámoló

2015 április 11-én és 12-én immár hatodik alkalommal rendezték meg a Szegedi Retroszámítógép, Video és Kvarcjáték Kiállítást. Szokásos csapatunkkal (Elmerik, Tegze és én, azaz Kapitány) idén is meglátogattuk eme jeles eseményt a szegedi Agórában.

Nagyjából 9 órakor indultunk el Szentesről Elmerik autójával. Szegedre érkezésünk után először is elmentünk a Mekibe, ahol ettünk némi gyorskaját:

meki

Itt készítettem a Nokia Lumiámmal ezt a bizalomgerjesztő szelfit:

szelfi

Aztán pedig elmentünk az Agórába (a fotón Tegze és Elmerik látható):

megerkeztunk

Miután megvettük a belépőjegyet, elsőként az informatikatörténeti kiállítást néztük meg. Ez egy egyedülálló látványosság (annak, aki szereti a technikatörténetet). Ma már harmadszor jártam végig a kiállítást, de ezt nem lehet megunni.

terminal

pck

Játszottunk egy fizikai szimulációs programmal is:

surface

Ezután megnéztük a fizikai látványlabort, ami szintén nagyon érdekes volt, de itt nem fotóztam.

A fizika után az ADSR-féle kiállítás (ami miatt valójában idejöttünk) felé vettük az irányt. Itt – valószínűleg az ebédidő miatt – pont egy nyugis időszakot fogtunk ki, így volt idő arra, hogy egy csomót beszélgessünk ADSR-rel és Sakmannal. A beszélgetés után-közben készítettem egy pár fotót a gépekről, illetve csináltam egy – nem a tökéletes kamerakezeléséről felismerhető – videót:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aztán pedig teljesen véletlenül észrevettem egy valódi, papírból és műanyagból készült Donkey Kong társasjátékot:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

El is kezdtünk vele játszani:

Egy parti lejátszása után számunkra véget is ért a mai program: elköszöntünk az ismerősöktől, majd – egy újabb gyorskajálás után – hazamentünk Szentesre.

A 2015-ös kiállítás már a hatodik ilyen alkalom volt, de még mindig nem vált unalmassá számunkra a dolog. Ismét volt egy jó napunk, amikor nosztalgiázhattunk, és jól érezhettük magunkat. Köszönet ezért a szervezőknek! Remélem, hogy jövőre ismét alkalmunk lesz részt venni egy hasonló rendezvényen.

 

Sanxion

1986-ban jelent meg C64-re a Sanxion című játék. Annak idején én is játszottam vele, de arra már nem nagyon emlékszem, hogy mit is kellett benne csinálni. A zenéje viszont – amit Rob Hubbard írt – a mai napig megmaradt bennem.

A minap munka közben egy véletlenszerű youtubeos zeneválogatást hallgattam, és az egyik számnál feltűnt, hogy mintha ez a Sanxion zenéje lenne 🙂 Az is volt, méghozzá Prokofjev Dance of the Knights című darabja:

Kellemes zenehallgatást 🙂

 

Commodore 1541 FDD

A mai napon a Commodore 1541-es floppy disk drive-ja került figyelmem középpontjába. A 80-as években a Commodore 64 tulajdonosok jó része kénytelen volt beérni a mágneslemeznél jóval lassabb kazettás adattárolással, és egy ilyen floppy meghajtó sok esetben csak álom volt. Én 1988-ban kaptam meg egy NSZK-beli kirándulás során az első C64-emet, és jó ideig a már meglévő VIC-20-as gép magnóját használtam hozzá. Aztán egy következő NSZK-s út során vettünk egy 1541-II-t, és akkor végre félretehettem a magnót 🙂 Ez a 1541-II a mai napig megvan, de azóta sikerült innen-onnan beszerezni további példányokat is.

Először egy régi barna színű FDD-t vettem elő hungarocell dobozából. Ezt a darabot egy ismerősöm ismerőse találta a garázsban, és valószínűleg ki akarta dobni, de szerencsére az ismerős megmentette, és elhozta nekem. A floppy egy kicsit koszos volt, ezért egy vizes ruhával áttörölgettem, majd jöhetett a szárazra törlés. Így néz ki a megtisztított 1541-es:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezután csavarhúzót és teszkós ecsetet ragadtam, és szétszedtem a meghajtót. Tanulván a múltkori TVC-s esetből, amikor is a művelet után nem tudtam összerakni a gépet, most nem mertem nagyon apró darabokra bontani a 1541-est, ezért csak a négy alsó csavart tekertem ki, és a felső burkolatot távolítottam el. Így néz ki a fedőlap nélküli, kisöprögetett FDD:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Egy másik szögből nézve:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az is kiderült, hogy ez a példány Hong Kongból származik:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezután nekiálltam összerakni a floppyt, és szerencsére minden gond nélkül sikerült 🙂

Azután elkezdtem keresgélni az egyik retrótároló szekrényben, és a kezembe került egy másik, világosabb színű 1541-verzió. Ezen a leleten egy kicsit meglepődtem, mert nem is emlékeztem arra, hogy nekem van ilyenem. Ezt a darabot is megtisztítottam, de elfelejtettem szárazra törölni, ezért egy kicsit csillog a fényképen:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ez a példány Nyugat-Németországban készült:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezután pedig egy 1541-II körbefotózása következett. Sajnos ezt is elfelejtettem letörölni száraz ronggyal, ezért ez is csillog:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A 1541-II Japánból érkezett hozzám:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Végezetül benéztem az egyik könyvszekrényembe is, ahol megtaláltam az Englisch – Szczepanowski szerzőpáros művét, melynek címe A VC-1541-es lemezegység programozása (A nagy floppy könyv), vagy eredeti címén Das Große Floppy Buch. Ez a könyv eredetileg 1983-as, a magyar nyelvű második kiadás (Data Becker – Novotrade) 1986-ban jelent meg, és 355 Ft-ért lehetett megvásárolni. Annak idején sokat forgattam, de már nem emlékszem pontosan a tartalmára, de első ránézésre rengeteg assembly nyelvű programlista van benne 🙂

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mi és a computer

1983-ban a magyar tévében leadtak egy sorozatot, amely a számítógép iránt érdeklődőknek szólt, a címe pedig Mi és a computer volt. Ebben az időben kezdett megjelenni Magyarországon a számítástechnika az iskolákban és az otthonokban is, bölcs vezetésünk pedig úgy döntött, hogy a kibernetika immáron nem burzsoá áltudomány, hanem egy népszerűsítésre érdemes téma. Így hát több területen is megindult a népszerűsítő tevékenység: számítástechnikai könyvek és folyóiratok jelentek meg, az iskolák gépeket kaptak, országszerte (többek között Szentesen is) mikroklubokat hoztak létre, programozási tanfolyamokat szerveztek (pl. TV BASIC), és a tévében is lehetett számítógépes műsorokat nézni. A Mi és a computer pont egy ilyen műsor volt. Persze mai szemmel nézve elég kezdetleges dolgokat mutattak be annak idején, de a retró téma iránt érdeklődőknek éppen ezért mind a mai napig nagyon érdekes. Az M3 csatorna a közelmúltban leadta ezt a régi műsort, és azok szerencséjére, akik nem vették ezt észre, a Youtube-ra is felkerültek az adások.

Ezen a címen lehet elérni a Mi és a computer egyes részeit:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLOP8Yr2L_8pffgU5mgtDoFeDaV241sUJH

Jó szórakozást 🙂