A retró számítástechnika oldala
Még a 2012-es retrókiállításon fellelkesedve én is elkezdtem összeszedni, hogy milyen régi cuccaim vannak otthon a padláson meg egyéb rejtett helyeken. Ezeket a régi gépeket – szándékaim szerint – majd folyamatosan fotózgatom, és kiteszem az alábbi oldalra:
http://www.flickr.com/photos/retrocomputer/
Jelenleg 85 kép van kint különböző témakörökben, de nap mint nap várható majd újabb tartalom.
2044-et írunk, és a valóság elég ronda hely.
Ernest Cline könyvének magyar fordítása a műben tárgyalt eseményeket néhány évtizeddel megelőzően, 2012-ben jelent meg az Agave Könyvek gondozásában. Nem egy rövid olvasmány, az Agave-féle verzió több, mint 500 oldalra rúg. Mire is számíthatunk, ha kezünkbe vesszük eme vaskos művet? Elég talán annyit mondani, hogy John Scalzi – civilben a Vének háborúja c. sci-fi szerzője – az alábbi véleményt fogalmazta meg, miután végigolvasta:
„Képzeljük el, hogy a Dungeons and Dragons eltölt egy igen szenvedélyes éjszakát egy nyolcvanas évekbeli játéktermi géppel, és a gyerekük Azerothban nevelkedik fel.”
Nos, ez a rövid mondat sokat elárul a közeljövő cyberpunk világában játszódó Ready Player One-ról, melynek történetét a fülszöveg röviden így foglalja össze:
Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat.
Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.
A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.
Az OASIS megboldogult létrehozója, James Halliday hozzám hasonlóan 1972-es születésű volt, mindössze néhány hónap korkülönbség van köztünk. Fiatalkora során őt is hasonló popkulturális hatások érték, mint az én korosztályomat, persze azzal a különbséggel, hogy ő az USA-ban nevelkedett, míg én és kortársaim a szocialista Magyarországon. Ettől függetlenül mi is a Star Wars-t néztük a moziban, mikroszámítógépekkel játszottunk – csak nem a TRS-80-nal, hanem főleg Commodore gépekkel –, hasonló zenéket hallgattunk – bár Halliday biztosan nem ismerte a Beatricét –, és a rendszerváltás után szerepjátékokat játszottunk a haverokkal – igaz, nem a D&D-t, hanem főleg a magyarok által készített MAGUS-t és néha AD&D-t. Számomra főleg ezért volt érdekes a könyv, mert lépten-nyomon olyan utalásokba botlottam, amelyek már rég elmúlt ifjonckoromra emlékeztetettek.
Mint már említettem, a Ready Player One nem egy rövid mű, ettől függetlenül gyorsan lehet vele haladni. Nekem összesen két napomba tellett, mire a végére értem, ugyanis nagyon olvasmányos, izgalmas a történet, sok benne a számítástechnikai téma, és az ember folyton arra kíváncsi, hogy mi fog történni a következő fejezetben. Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a 80-as évek popkultúrája iránt, és szereti a cyberpunk stílust. A ’70-es években születetteknek pedig egyenesen kötelező 🙂
A könyv angol nyelvű honlapját az alábbi címen érhetitek el:
Még valamikor az 1980-as évek vége felé unokatestvérem kapott szüleitől egy szép új Commodore 128-as gépet, méghozzá azt a típust, amelyiknél a billentyűzet nem volt egybeépítve a házzal. Mivel akkoriban Magyarországon még elég kevés számtech bolt létezett, ezért ezt a gépet is Svájcban vették, francia nyelvterületen. Innen hoztak nekem egy francia nyelvű prospektust, amely arról szól, hogy miért is érdemes venni egy C128-ast. Nemrégiben megtaláltam ezt a négy oldalas leírást, és beszkenneltem; innen le is tölthető:
http://www.retrocomputer.eu/download/c128_francais.pdf
Nemrégiben sikerült a Vaterán beszerezni pár régi Spectrum Világot. A könyvsorozat második részét olvasgatva találtam rá néhány angol software-forgalmazó címére, melyeket olvasói kérésre közöltek le.
Érdekes volt átnézni a régebben kedvenc játékainkat kiadó cégek listáját. Azóta eltelt 27 év. A fenti cégek egy részét rég bezárták (Hewson Consultants), volt olyan, amelyet felvásároltak (Mirrorsoft, Beyond), de van köztük még ma is működő társaság (Durell Software).
Abba is érdemes belegondolni, hogy az akkoriban a játékokat készítő ifjú titánok ma már a negyvenes, ötvenes (ha nem a hatvanas) éveiket tapossák. Sajnos a játékok világában is gyorsan telik az idő 🙂
Érdekes írás jelent meg még évekkel ezelőtt Jeff Spender tollából Álmaink útján címmel, melyet régebben a http://almainkutjan.freeweb.hu/ címen lehetett megtalálni. Ez az oldal már nem elérhető, de egy lementett verzió itt olvasható: http://modzone.web4.hu/almaink-utjan. Jeff Spender a magyar Stormregion játékfejlesztő cég történetének kezdeteit meséli el, elsősorban azt az időszakot, amikor csapat még garázsfejlesztőként működött, úgymond nem hivatalos formában.
„Azt hiszem, hogy egyedülálló a kezdeményezés. Eddig soha senki nem beszélt arról, hogy mi történt előtte, hogyan kezdődött, mi volt, mielőtt egy nevesebb, közismert játékfejlesztő cég megjelent a játékfejlesztő szakmában. Pedig nagy segítség lett volna – számomra biztos -, ha például a Digital Reality a 90-es években kiteríti a lapjait. Hogyan kezdték, mit csináltak, miként. Talán több csapat túléli a garázsfejlesztést, megpróbáltatásokat és befut. Lett volna miből hitet meríteni. Talán a magyar játékfejlesztés fénykorában élnénk. Talán.
Ha végül cigányútra is ment, elvitatni nem lehet, hogy sikertörténet volt a Stormregion. Aztán utánunk a vízözön. Csőd. Egy évtizedre volt szükségem, hogy mindent a helyére rakjak magamban és más perspektívákból is képes legyek végigvizslatni történetünket. Remélem úgy sikerül, hogy más is tanul belőle, másnak hasznára lesz.”
Közismert tény, hogy a Stormregion, több sikeres és jó játék fejlesztője, 2008-ban csődbe ment. Sajnálatos eset, többek között azért is, mert magyar dolgozókat foglalkoztató cégről volt szó. Mai világunkban sajnos nem egyedülálló esetről van szó. A végkifejlet ismeretében szomorú volt olvasni a történetet. A Stormregion egy olyan csapat volt, amelyben – sok más magyar garázscsapattól eltérően – megvolt a tudás és az energia ahhoz, hogy nagy dolgokat hozzanak létre, és nem hobbiként, hanem fő foglalkozásként űzzék a játékfejlesztést.
Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején a Neoprimitives csapat keretein belül mi, szentesi számtechesek is próbálkoztunk hasonló dolgokkal, de végül nem jutottunk el a céggé alakulásig. Ellenben jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, lemezújságokat és kisebb játékokat készítettünk. És ami a legfontosabb: a mai napig megmaradt a tagok közötti barátság.
A YouTube-on találtam egy filmet, amely egy Amiga-gyár utolsó napját mutatja be:
The Commodore Plant in West Chester, PA
The last day of this Amiga Factory. April 27, 1994. Dave Haynie shows you around of what once was…
Én már több olyan helyen jártam Magyarországon, amely hasonlóan kihalt, nyomasztó képet mutatott. Higgyétek el, nem egy kellemes élmény… Szentes környékén van egy tehenészet, amelyről készítettünk egy oldalt, ha kíváncsiak vagytok rá, nézzétek meg itt:
Sokunk számára, akik úgy 20-25 éve kezdtek el számítógéppel foglalkozni, nagy élményt jelentett annak idején a Spectrum Világ és a Commodore Világ című, főleg játékosoknak szóló lapok olvasása. A www.sinclair.hu oldalon találtam egy 2002-es interjút Rucz Lajossal, melyet ajánlok mindenkinek, aki még emlékszik az említett lapokra. Az írást az Arcképcsarnok rovatban kell keresni 🙂
Sokan vagyunk, akik nosztalgiával gondolunk vissza a ZX Spectrummal eltöltött korszakunkra. Ki gyermekként, ki felnőttként élte meg a kis, fekete dobozos, szürke gombos csoda megjelenését, de azt hiszem, mindnyájunk életét alaposan felforgatta. Együtt játszottunk, másoltunk, cseréltettünk billentyűzet-fóliát. Közben egy örök, nagyon szép emlékünk maradt. Ennek része egy újság, mely talán kicsit későn jelent meg, de nekünk szólt. A Spectrum Világ sok változáson ment át, 25 számot élt meg, de alapműnek számított. Nemcsak azért, mert telis-tele volt örökéletekkel, térképekkel és sajátos humorú játékleírásokkal, hanem mert próbált minket programozásra is tanítani.