Mi és a computer

1983-ban a magyar tévében leadtak egy sorozatot, amely a számítógép iránt érdeklődőknek szólt, a címe pedig Mi és a computer volt. Ebben az időben kezdett megjelenni Magyarországon a számítástechnika az iskolákban és az otthonokban is, bölcs vezetésünk pedig úgy döntött, hogy a kibernetika immáron nem burzsoá áltudomány, hanem egy népszerűsítésre érdemes téma. Így hát több területen is megindult a népszerűsítő tevékenység: számítástechnikai könyvek és folyóiratok jelentek meg, az iskolák gépeket kaptak, országszerte (többek között Szentesen is) mikroklubokat hoztak létre, programozási tanfolyamokat szerveztek (pl. TV BASIC), és a tévében is lehetett számítógépes műsorokat nézni. A Mi és a computer pont egy ilyen műsor volt. Persze mai szemmel nézve elég kezdetleges dolgokat mutattak be annak idején, de a retró téma iránt érdeklődőknek éppen ezért mind a mai napig nagyon érdekes. Az M3 csatorna a közelmúltban leadta ezt a régi műsort, és azok szerencséjére, akik nem vették ezt észre, a Youtube-ra is felkerültek az adások.

Ezen a címen lehet elérni a Mi és a computer egyes részeit:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLOP8Yr2L_8pffgU5mgtDoFeDaV241sUJH

Jó szórakozást 🙂

 

Windows 95 üzenetek

Még valamikor a 90-es évek második felében az akkor újdonságnak számító Windows 95 alatt találkoztam a következő üzenetekkel:

Microsoft Windows Felbukkanó Program Támogatás
Ez vajon mi lehet?

Érvénytelen típusú adathordozó írás meghajtó J
Megszakítás, Ismét, Kihagyás, Mégse?

Szép magyar nyelvű hibajelzés…

Több elvégezhető
Sok örömet

A Windows telepítő főcímei…

Az MS-DOS alapú játékok jobban és megbízhatóbban futnak.
A tapasztalat egy kicsit mást mutatott!

Semmi sem lehetetlen.
Win95 alatt tényleg nem!

Minden szórakoztatóbb.
Főleg újratelepíteni a Windowst…

Erről eszembe is jutott a következő vicc:

Egyszer volt egy fiatal férfi, aki a világ legnagyobb  írója szeretett volna lenni. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit ért ezen, azt válaszolta:

  • olyan dolgokat akarok írni, amit az egész világ olvasni fog
  • olyat, amire az emberek valódi érzelmekkel reagálnak
  • olyat, amelytől sikítani, sírni, a fájdalomtól és dühtől ordítani fognak

Kívánsága teljesült: most a Microsoftnál dolgozik, és hibaüzeneteket ír.

A Hardver

Ha valaki valamilyen okból számítástechnikával foglalkozik, nap mint nap testközelből találkozik a számítógépek megfogható részét alkotó Hardverrel. Én már jó pár éve foglalkozom hobbyból is és a munkám során is a gépekkel, és az a tapasztalatom, hogy ócska, vacak hardverelemeket nem éri meg beszerezni, ugyanis a rossz alkatrészek csak bosszúságot okoznak, miközben pár ezer forint többletkiadással már egész jó középkategóriás dolgokat is vehetnénk. A hardver működése önmagában is elég homályos; ha ehhez még hozzáadjuk a programozók ezrei által készített, bugokkal terhelt programokat, akkor bizony elég sötét kép tárul elénk. A számítógépek mellett töltött hosszú évek során jó pár kellemes és kellemetlen tapasztalatot szereztem, ezek közül szeretnék párat megosztani a Tisztelt Olvasókkal.

  1. Vannak olyan gépek, amelyek szinte elnyűhetetlennek bizonyultak. Ha ma előveszem az 1988-as Commodore 64-esemet – autós hasonlattal élve – pöccre indul. Ugyanez történik mondjuk egy hasonló korú ZX Spectrum esetén is. A mai PC-k esetén már nem ennyire jók a tapasztalatok…
  2. A régi Commodore gépek esetén a joystickok jelentették a rendszer gyenge elemét. Volt jó pár olyan játék, amelyet nemes egyszerűséggel “joystick-gyilkos”-nak neveztek, ui. a program végigjátszása után könnyen véget érhetett botkormányunk földi pályafutása. Érdekes volt a “mikrokapcsolós” joystick is: a kapcsolók minden mozdulat után kattantak egy jó nagyot.
  3. Régen, amikor még nehezebb volt jó (vagy akármilyen) minőségű monitorokat beszerezni, a magyar ember szovjet gyártmányú, fekete-fehér Junoszty TV-ken használta a nyugatról behozott számítógépét. A Junoszty több órás bámulása általában heveny fejgörcsöt okozott (nesze neked ergonómia). Később már megjelentek a normális monitorok is, sőt be is lehetett szerezni őket. Először a narancssárga-fekete Hercules monitorok terjedtek el, amelyekbe elég könnyen “beleégett” a kép (ha valaki mindig ugyanazt a programot használta, akkor a monitoron kikapcsolás után is megmaradt a program ablakainak kerete). Ma már a TFT-monitorok a tipikusak. Egy fontos dolgot azért megjegyeznék: a monitorok általában rosszul viselik, ha – például a virágok helyett – megöntözik őket (megtörtént eset :-)).
  4. Egyszer az egyik amigás ismerősömtől vettem egy használt Amiga 1200-ast. Egy külső, 80 MB-os vinyó is került a gép mellé, de sajnos azt nem lehetett a gép dobozába beszerelni. A kábelt valahogyan ki kellett vezetni: a megoldást a bőrdíszműves kés jelentette, mellyel ismerősöm kivéste a gép oldalát, s így megtörténhetett a vinyó beüzemelése.
  5. Marcel Gagné idéz egy forrást, mely szerint egy rendszergazda a nyomtatási feladatokra fordított idejét munkaidejének 25 százalékára becsülte. A nyomtatók valóban tudnak érdekes dolgokat produkálni. Volt olyan nyomtató, amelybe egerek költöztek. Ez még nem lett volna akkora baj, de az egerek eliminálása céljából bevetett egérragasztó megadta a nyomtatónak a kegyelemdöfést. Más nyomtatók ragadnak a kosztól. A felhasználók is szeretik javítani a printert: van, aki szerint a nyomtatófej tisztítására a bicska az ideális eszköz.
  6. Marcel Gagné szerint “soha egyetlen adat sem olyan értékes, mint azon a napon, amikor helyre kell állítani”. Igaza van. Az adatokat menteni kell. De mire mentsünk? A mentés eszközét egykor a magnókazetta jelentette. Nyugati rokonaink látogatásaik alkalmával gyakran hoztak kazettákat: ennek nagyon örültünk, mert így volt helyünk a játékok másolgatására (kazettás turbó programokkal). Később áttértünk a 5.25-ös floppy használatára. Ez óriási előrelépést jelentett a kazettához képest. Persze ez sem volt tökéletes, ti. a floppy nem egy örök élet. Egyik ismerősöm egyszer egy egész doboz 3.5-ös (amigás programokat tartalmazó) floppyt felejtett a gázkonvektoron; az eredményt nem nehéz elképzelni: egy doboznyi szépen megolvadt lemez maradt az esemény után. Nekem is olvadtak meg (Scotch márkájú) lemezeim a napon: a Commodore meghajtója még így is beolvasta. Később, a PC-s időszakban már alapvető tartozékká vált a winchester, de erről inkább a következő pontban szólok.
  7. A winchester vagy merevlemez egy elég strapabíró adattároló egység, de gyakran ez is megvicceli a szerencsétlen felhasználót. Van olyan 80 MB-os vinyóm, ami még mindig működik, és volt olyan 120 GB-os egységem, ami a garanciaidőn belül megadta magát (és persze vitte magával az összes adatot). Ha a winchester elkezd kattogni, akkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy érzékeny búcsút veszünk az adatainktól…
  8. Később már CD-re is tudtunk archiválni. A CD-írás egy időben úgy történt, hogy elvittük a vinyót a közeli számtech boltba, ahol másnapra megírták nekünk a CD-t. Persze ez nem volt egy olcsó mulatság, így hát az ember jól meggondolta, hogy mit írat ki CD-re. Manapság már a DVD-író is olcsón kapható; így otthon is lehet gyártani az illegális lemezeket 🙂
  9. Az egér is kellemetlen élmények forrása lehet. Ha a kosz rárakódik a görgőkre vagy a tappancsokra, akkor szinte lehetetlen normálisan használni az egeret. Ilyenkor általában elegendő megtisztítani a görgőket (persze ezt sokan nem tudják). Legújabb kedvencem az optikai egér: ha nem tetszik neki a felület, amelyen húzgálom, akkor a kurzort a legváltozatosabb módon dobálja ide-oda a képernyőn (nekem pedig megy felfelé a vérnyomásom).
  10. A billentyűzetek legkedvesebb szolgáltatása a napocskát meg holdacskát ábrázoló gomb: ezeket általában olyan helyre tervezik, ahol az ember könnyen meg tudja nyomni, s a gép ilyenkor szépen nyugovóra is tér (én mondjuk kevésbé szoktam nyugodt lenni). Volt olyan billentyűzetem, amelyen szerencsére nem voltak ilyen gombok, a többiről pedig lefeszegettem őket. Tipp: a gombok elég könnyen leszedhetők és vissza is rakhatók, így könnyű megtisztítani az alattuk lévő felületet, ha mondjuk valami beesett a gombok közé. Egy dologra vigyázni kell: tapasztalatok szerint a billentyűzet nem szereti, ha kávét öntenek rá (én csináltam már ilyet, és selejtezés lett a vége).
  11. A számítógépek doboza is lehet hibák forrása. A gagyi tápok hajlamosak elfüstölni (vannak kerülendő márkák). Láttam már olyan házat is, amelybe nem lehetett beszerelni egyszerre az alaplapot és a CD-ROM-ot, mert nem fértek el egymástól. Azóta csak nagy toronyházat veszek. Azt viszont nem értem, mi indít arra valakit, hogy olyan dobozt vegyen, amelyben kéken-lilán világító fénycsövek meg egyéb “optikai tuning”-elemek vannak…
  12. Az első hangkártyám egy Soundblaster 16-os volt, amit még 1992-ben vettünk. Hosszú ideig használtam az egyik gépemben. Találkoztam viszont olyan kártyával is, ami nem volt ilyen szerencsés vétel (hamar megadta magát). Ez persze nem Creative cucc volt.
  13. A régi processzorhűtők ventillátorát könnyen meg lehetett állítani kézzel (például olyankor, amikor arra voltam kíváncsi, hogy mi zörög a gépben). Az újabbakat már nem tanácsos. Én egyszer megállítottam egyet, el is tört rögtön az egyik lapát. Öcsém megforrasztotta a műanyagot, a ventillátor utána évekig működött.
  14. Azt hiszem, hogy a felgyülemlett tapasztalatokból egy egész könyvet lehetne írni, de ezt most nem teszem meg, egyelőre elégedjetek meg ennyivel 🙂

 

Gépvásárlás – térben és időben

Úgy gondolom, az Olvasók között is többen vannak olyanok, akik nem a kétezredik év felé szerezték be első számítógépüket. Én 1986-ban jutottam első saját gépemhez, amit aztán szép sorban követett a többi: ennek történetét szeretném előadni a következő írásban.vc20

Mint fentebb már említettem, az első gép 1986-ban került birtokomba. Ebben az időszakban már több ismerősömnek volt saját gépe: ZX Spectrum, Commodore 64 meg hasonlók. Az én gépem egy használt Commodore VC=20 volt, amit külföldről hozott be az egyik ismerősünk egy ismerőse. Ez a gép már akkor sem számított túl korszerűnek, főleg floppy nélkül, de arra tökéletesen megfelelt, hogy a BASIC alapjait meg tudjam rajta tanulni; sőt a későbbiekben még gépi kódban is programoztam rajta! Bár tényleg nem volt korszerű, de sokkal olcsóbb volt, mint a Magyarországon egyébként kapható gépek (akkoriban egy ZX81 11.000 Ft, egy Commodore 64 50.000 Ft volt a helyi Ofotértben). Ennek a gépnek a kissé romos háza még mindig megvan, de sajnos már nem lehet használni.

A következő gépem egy Commodore 64-es volt, amit 1988-ban vásároltunk az NSZK-ban. Emlékeim szerint ekkor még mindig jobban megérte Ausztriába vagy az NSZK-ba kimenni egy új gépért (még vámmal együtt is!), mint Magyarországon venni egyet. Ezt a gépet jó ideig a VC=20-as magnójával használtam, majd egy újabb külföldi út során megvettük hozzá a floppy meghajtót is. Jellemző a Commodore gyártmányok minőségére, hogy ez a gép még mindig működik! (Bár már elég régen vettem elő…)

Miután felvettek az egyetemre, a Commodore 64 tudása (és az én BASIC + assembly tudásom) már nem volt elegendő, ezért hát 1992-ben vettünk egy új 286-os, 16/21 MHz-es, Hercules monitoros PC-t, 40 MB-os vinyóval. Ezért már nem mentünk külföldre, de mivel Szentesen még nem volt PC-s bolt, ezért Szegeden, az ESCOM helyi kirendeltségénél ütöttük nyélbe az üzletet. Persze a gép elsőre nem volt jó (úgy emlékszem, az alaplappal volt baja), ezért még egyszer vissza kellett mennünk, de a csere után jól működött (addig, amíg el nem adtuk). Időközben persze bővítgettük a gépet (színes monitor, Tseng ET-4000-es videokártya, Soundblaster 16-os hangkártya stb.), ezeknek az alkatrészeknek a többségét az időközben Szentesen nyílt Comprintnél vettük meg.

A következő gépet, egy 486DLC-t 4 MB RAM-mal Budapesten vettük meg 1994-ben. A Wesselényi utcán találtunk egy olyan kedvező árat kínáló (ráadásul légkondicionált!) boltot, amit egyszerűen nem lehetett kihagyni. A tulaj nagyon rendes volt, még össze is rakta a gépet (akkoriban nekem ez még problémát okozott volna), és ráadásul jó alkatrészeket is adott; használtuk is a gépet egy jó ideig.

1994 után már Szentesen is voltak olyan boltok, ahol jó áron lehetett vásárolni (2003-ban 7 üzlet volt egy kb. 35000-es kisvárosban!), így hát nem mentünk többet se Németországba, se Budapestre, se Szegedre, hanem a vásárlásainkat itt, helyben intéztük. (A helyi vásárlás óriási előnye az, hogy ha garanciát kell érvényesíteni – és ez a legjobb indulatú kereskedőnél is előfordul sajnos -, akkor nem kell átutazni a fél világot, hanem egy rövid biciklizést követően megkezdődhet az ügyintézés.) A következő gépeink a 486DX280-tól kezdve jó ideig szentesi beszerzések voltak. Az új gépeken kívül sikerült néhány, ma már nem gyártott (műszaki értelemben muzeális) gépet is beszereznem, de ezeket is szentesi ismerősöktől vagy a Vateráról szedtem össze.

Manapság a legegyszerűbb interneten keresztül megrendelni az alkatrészeket, a futár seperc alatt kihozza, és eddig még nem volt negatív tapasztalat. Persze ettől függetlenül néha még ma is benézek a szentesi számtech boltokba, de volt olyan is, hogy a helyi Tescoban vettem valamit a gépemhez.

Úgy gondolom, a fentiekben sikerült egy tipikusnak mondható gépbeszerzési történetet felvázolni: a 80-as évek külföldi utazásai alatt megvásárolt gépek ínséges időszaka után ma már szinte minden városban (vagy akár kisebb településen) van olyan üzlet, ahol lehet jó gépet, jó áron venni, internetről pedig szinte bármi beszerezhető. A többi pedig a jövő: csak még nem tudjuk, hogy a mikrogépes múlt és a PC-s jelen után mi következik majd.

Egy árlista a múltból

Még az előző évszázadban, valamikor 1984-ben találkoztam először számítógéppel (ekkor még 12 év körüli ifjonc voltam). Ez a gép konkrétan egy Commodore VC-20 volt, nagy képernyős színes TV-hez kapcsolva. Tudott 22×23 karakteres felbontást, mindezt (ha jól emlékszem) 8/16 színnel. De már ezen a masinán is futottak (többnyire BASIC-ben írt) játékok! Kellemes időtöltésünk volt ezen programok – számunkra kedvező irányban történő – módosítása.

Telt-múlt az idő, és a VC-20 után jött a Commodore 64. Ezen már sokkal jobb programokat lehetett futtatni! Persze az ismerősökkel mi is szerettünk volna játékokat fejleszteni, de ezek a tervek (sok mai garázsprojekthez hasonlóan) csak tervek, vagy félig-meddig elkészült programok maradtak.

Harmadikos gimnazista voltam, amikor először találkoztam PC-vel az iskolában. Valamelyik helyi cég leselejtezett két XT-t, és a gimnáziumnak ajándékozta. Ez óriási élmény és előrelépés volt számunkra! Míg az osztály többi része TV Computereken meg Primókon próbált Basic programokat irkálni, mi három osztálytársammal együtt ezeken a Hercules monitoros PC-ken kísérletezhettünk. Persze jó lett volna otthonra is egy hasonló gép, de ez akkor elérhetetlen álomnak bizonyult, meg kellett elégednünk a C64-ekkel, vagy legjobb esetben az Amiga 500-zal (a teljesség kedvéért azért megjegyezném, hogy akkoriban az Amiga sokkal jobb volt játékra, mint a PC).

Annak bizonyítására, hogy a PC 1990 környékén mennyire elérhetetlen dolog volt egy mezei gimnazistának (sőt úgy tudom, hogy még az akkori id Software sem saját gépeken dolgozott, hanem “kölcsönvett” gépeken), álljon itt egy árlista, melyet az – azóta már megszűnt – Új Alaplap 1990. júniusi számában találtam:

XT-10 számítógép:

  • 640 KB RAM
  • FDD vezérlő
  • 360 KB FDD
  • MGP v. CGP kártya
  • 84 g.billentyűzet 48000 Ft

Monitor csatolókártyák:

  • EGA 12800 Ft
  • VGA 19300 Ft

Monitorok (14″):

  • Monochrom 12500 Ft
  • Color 29600 Ft
  • EGA 41200 Ft
  • VGA 69900 Ft

Billentyűzetek:

  • 84 gombos 4800 Ft
  • 101 gombos 5900 Ft

Co-processorok:

  • 80287-10 32250 Ft
  • 80387-16 46800 Ft
  • 80387-20 54600 Ft
  • 80387-25 76000 Ft

Floppy meghajtók:

  • 360 KB 8400 Ft
  • 1.2 MB 11200 Ft
  • 720 KB 11900 Ft
  • 1.44 MB 13200 Ft

Winchesterek:

  • 20 MB 23500 Ft
  • 40 MB 39900 Ft
  • 80 MB 69600 Ft
  • 330 MB 299900 Ft
  • 660 MB 499000 Ft

Tudni kell, hogy:

  • 1990-ben még “értékesebb” volt a forint, mint most (azaz azóta volt némi infláció).
  • a listán szereplő árak az akkori általános árakat tükrözik, azaz akkori viszonylatban egyáltalán nem magasak.
  • az nem derült ki az árlistából, hogy ezek ÁFÁ-s árak, vagy sem.

Az itt felsorolt cikkek nagy részét már csak számítógépbontókban vagy gyűjtőknél lehet fellelni, már ha szerencséje van az embernek. EGA monitort, külön matematikai koprocesszort, 360K-s floppy meghajtót ma már sehol sem használnak (vagy legalábbis nagyon ritkán :-)). Akkoriban viszont szinte a számítógépes álmok netovábbját jelentették ezek az alkatrészek.

Legelső saját PC-met, egy 286-ost 1992-ben kaptam meg, ennek örömére hamarosan írtam is egy játékot Turbo Pascalban, de azt inkább nem tenném most közzé 🙂

Angol software forgalmazók 1987-ben

Nemrégiben sikerült a Vaterán beszerezni pár régi Spectrum Világot. A könyvsorozat második részét olvasgatva találtam rá néhány angol software-forgalmazó címére, melyeket olvasói kérésre közöltek le.

zx_spectrum_fejlesztok

Érdekes volt átnézni a régebben kedvenc játékainkat kiadó cégek listáját. Azóta eltelt 27 év. A fenti cégek egy részét rég bezárták (Hewson Consultants), volt olyan, amelyet felvásároltak (Mirrorsoft, Beyond), de van köztük még ma is működő társaság (Durell Software).

Abba is érdemes belegondolni, hogy az akkoriban a játékokat készítő ifjú titánok ma már a negyvenes, ötvenes (ha nem a hatvanas) éveiket tapossák. Sajnos a játékok világában is gyorsan telik az idő 🙂

 

Álmaink útján – a Stormregion története

Érdekes írás jelent meg még évekkel ezelőtt Jeff Spender tollából Álmaink útján címmel, melyet régebben a http://almainkutjan.freeweb.hu/ címen lehetett megtalálni. Ez az oldal már nem elérhető, de egy lementett verzió itt olvasható: http://modzone.web4.hu/almaink-utjan. Jeff Spender a magyar Stormregion játékfejlesztő cég történetének kezdeteit meséli el, elsősorban azt az időszakot, amikor csapat még garázsfejlesztőként működött, úgymond nem hivatalos formában.

„Azt hiszem, hogy egyedülálló a kezdeményezés. Eddig soha senki nem beszélt arról, hogy mi történt előtte, hogyan kezdődött, mi volt, mielőtt egy nevesebb, közismert játékfejlesztő cég megjelent a játékfejlesztő szakmában. Pedig nagy segítség lett volna – számomra biztos -, ha például a Digital Reality a 90-es években kiteríti a lapjait. Hogyan kezdték, mit csináltak, miként. Talán több csapat túléli a garázsfejlesztést, megpróbáltatásokat és befut. Lett volna miből hitet meríteni. Talán a magyar játékfejlesztés fénykorában élnénk. Talán.

Ha végül cigányútra is ment, elvitatni nem lehet, hogy sikertörténet volt a Stormregion. Aztán utánunk a vízözön. Csőd. Egy évtizedre volt szükségem, hogy mindent a helyére rakjak magamban és más perspektívákból is képes legyek végigvizslatni történetünket. Remélem úgy sikerül, hogy más is tanul belőle, másnak hasznára lesz.”

Közismert tény, hogy a Stormregion, több sikeres és jó játék fejlesztője, 2008-ban csődbe ment. Sajnálatos eset, többek között azért is, mert magyar dolgozókat foglalkoztató cégről volt szó. Mai világunkban sajnos nem egyedülálló esetről van szó. A végkifejlet ismeretében szomorú volt olvasni a történetet. A Stormregion egy olyan csapat volt, amelyben – sok más magyar garázscsapattól eltérően – megvolt a tudás és az energia ahhoz, hogy nagy dolgokat hozzanak létre, és nem hobbiként, hanem fő foglalkozásként űzzék a játékfejlesztést.

Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején a Neoprimitives csapat keretein belül mi, szentesi számtechesek is próbálkoztunk hasonló dolgokkal, de végül nem jutottunk el a céggé alakulásig. Ellenben jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, lemezújságokat és kisebb játékokat készítettünk. És ami a legfontosabb: a mai napig megmaradt a tagok közötti barátság.