2044-et írunk, és a valóság elég ronda hely.
Ernest Cline könyvének magyar fordítása a műben tárgyalt eseményeket néhány évtizeddel megelőzően, 2012-ben jelent meg az Agave Könyvek gondozásában. Nem egy rövid olvasmány, az Agave-féle verzió több, mint 500 oldalra rúg. Mire is számíthatunk, ha kezünkbe vesszük eme vaskos művet? Elég talán annyit mondani, hogy John Scalzi – civilben a Vének háborúja c. sci-fi szerzője – az alábbi véleményt fogalmazta meg, miután végigolvasta:
„Képzeljük el, hogy a Dungeons and Dragons eltölt egy igen szenvedélyes éjszakát egy nyolcvanas évekbeli játéktermi géppel, és a gyerekük Azerothban nevelkedik fel.”
Nos, ez a rövid mondat sokat elárul a közeljövő cyberpunk világában játszódó Ready Player One-ról, melynek történetét a fülszöveg röviden így foglalja össze:
Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat.
Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.
A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.
Az OASIS megboldogult létrehozója, James Halliday hozzám hasonlóan 1972-es születésű volt, mindössze néhány hónap korkülönbség van köztünk. Fiatalkora során őt is hasonló popkulturális hatások érték, mint az én korosztályomat, persze azzal a különbséggel, hogy ő az USA-ban nevelkedett, míg én és kortársaim a szocialista Magyarországon. Ettől függetlenül mi is a Star Wars-t néztük a moziban, mikroszámítógépekkel játszottunk – csak nem a TRS-80-nal, hanem főleg Commodore gépekkel –, hasonló zenéket hallgattunk – bár Halliday biztosan nem ismerte a Beatricét –, és a rendszerváltás után szerepjátékokat játszottunk a haverokkal – igaz, nem a D&D-t, hanem főleg a magyarok által készített MAGUS-t és néha AD&D-t. Számomra főleg ezért volt érdekes a könyv, mert lépten-nyomon olyan utalásokba botlottam, amelyek már rég elmúlt ifjonckoromra emlékeztetettek.
Mint már említettem, a Ready Player One nem egy rövid mű, ettől függetlenül gyorsan lehet vele haladni. Nekem összesen két napomba tellett, mire a végére értem, ugyanis nagyon olvasmányos, izgalmas a történet, sok benne a számítástechnikai téma, és az ember folyton arra kíváncsi, hogy mi fog történni a következő fejezetben. Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a 80-as évek popkultúrája iránt, és szereti a cyberpunk stílust. A ’70-es években születetteknek pedig egyenesen kötelező 🙂
A könyv angol nyelvű honlapját az alábbi címen érhetitek el: