Egy árlista a múltból

Még az előző évszázadban, valamikor 1984-ben találkoztam először számítógéppel (ekkor még 12 év körüli ifjonc voltam). Ez a gép konkrétan egy Commodore VC-20 volt, nagy képernyős színes TV-hez kapcsolva. Tudott 22×23 karakteres felbontást, mindezt (ha jól emlékszem) 8/16 színnel. De már ezen a masinán is futottak (többnyire BASIC-ben írt) játékok! Kellemes időtöltésünk volt ezen programok – számunkra kedvező irányban történő – módosítása.

Telt-múlt az idő, és a VC-20 után jött a Commodore 64. Ezen már sokkal jobb programokat lehetett futtatni! Persze az ismerősökkel mi is szerettünk volna játékokat fejleszteni, de ezek a tervek (sok mai garázsprojekthez hasonlóan) csak tervek, vagy félig-meddig elkészült programok maradtak.

Harmadikos gimnazista voltam, amikor először találkoztam PC-vel az iskolában. Valamelyik helyi cég leselejtezett két XT-t, és a gimnáziumnak ajándékozta. Ez óriási élmény és előrelépés volt számunkra! Míg az osztály többi része TV Computereken meg Primókon próbált Basic programokat irkálni, mi három osztálytársammal együtt ezeken a Hercules monitoros PC-ken kísérletezhettünk. Persze jó lett volna otthonra is egy hasonló gép, de ez akkor elérhetetlen álomnak bizonyult, meg kellett elégednünk a C64-ekkel, vagy legjobb esetben az Amiga 500-zal (a teljesség kedvéért azért megjegyezném, hogy akkoriban az Amiga sokkal jobb volt játékra, mint a PC).

Annak bizonyítására, hogy a PC 1990 környékén mennyire elérhetetlen dolog volt egy mezei gimnazistának (sőt úgy tudom, hogy még az akkori id Software sem saját gépeken dolgozott, hanem “kölcsönvett” gépeken), álljon itt egy árlista, melyet az – azóta már megszűnt – Új Alaplap 1990. júniusi számában találtam:

XT-10 számítógép:

  • 640 KB RAM
  • FDD vezérlő
  • 360 KB FDD
  • MGP v. CGP kártya
  • 84 g.billentyűzet 48000 Ft

Monitor csatolókártyák:

  • EGA 12800 Ft
  • VGA 19300 Ft

Monitorok (14″):

  • Monochrom 12500 Ft
  • Color 29600 Ft
  • EGA 41200 Ft
  • VGA 69900 Ft

Billentyűzetek:

  • 84 gombos 4800 Ft
  • 101 gombos 5900 Ft

Co-processorok:

  • 80287-10 32250 Ft
  • 80387-16 46800 Ft
  • 80387-20 54600 Ft
  • 80387-25 76000 Ft

Floppy meghajtók:

  • 360 KB 8400 Ft
  • 1.2 MB 11200 Ft
  • 720 KB 11900 Ft
  • 1.44 MB 13200 Ft

Winchesterek:

  • 20 MB 23500 Ft
  • 40 MB 39900 Ft
  • 80 MB 69600 Ft
  • 330 MB 299900 Ft
  • 660 MB 499000 Ft

Tudni kell, hogy:

  • 1990-ben még “értékesebb” volt a forint, mint most (azaz azóta volt némi infláció).
  • a listán szereplő árak az akkori általános árakat tükrözik, azaz akkori viszonylatban egyáltalán nem magasak.
  • az nem derült ki az árlistából, hogy ezek ÁFÁ-s árak, vagy sem.

Az itt felsorolt cikkek nagy részét már csak számítógépbontókban vagy gyűjtőknél lehet fellelni, már ha szerencséje van az embernek. EGA monitort, külön matematikai koprocesszort, 360K-s floppy meghajtót ma már sehol sem használnak (vagy legalábbis nagyon ritkán :-)). Akkoriban viszont szinte a számítógépes álmok netovábbját jelentették ezek az alkatrészek.

Legelső saját PC-met, egy 286-ost 1992-ben kaptam meg, ennek örömére hamarosan írtam is egy játékot Turbo Pascalban, de azt inkább nem tenném most közzé 🙂